Láss tisztán, ha a béredről van szó

Amikor keresetekről hallunk, általában mindig a bruttó összegek hangoznak el. Ez jelenik meg a statisztikákban, ezt hirdetik a munkaadók. A bruttó összeg mindig jobban cseng, hiszen ez a magasabb szám, mert ebből még nincs levonva semmilyen közteher. A legtöbb helyen azonban már a jelentkezésnél kérik a bruttó bérigény megjelölését, így érdemes tisztában lenni vele, hogy mivel is számoljunk.

A bruttó nettó bér közötti különbség egészen egyszerűen abban áll, hogy az előbbiből levonják a személyi jövedelemadót, illetve a tb járulékot. Ez általában 33,5%-ot tesz ki, az így megmaradt összeget kapjuk kézhez. 

Előfordulhat ugyanakkor, hogy azonos bruttó fizetés mellett két kolléga mégis eltérő nettó bért visz haza. A differencia ilyenkor a különböző adó-és járulékkedvezményeknek köszönhető. Az interneten fellelhető számos online bérkalkulátor segítségével pontosan kiszámolhatjuk és megtervezhetjük, mennyi pénz jár nekünk adott bruttó fizetés mellett.