Mik a legunalmasabb emberi tulajdonságok?

Elég gyakran megesik, hogy olyan emberekkel találkozunk, akiket valamilyen okból kifolyólag idegesítőnek, irritálónak titulálunk. Azonban azt kell mondani, hogy nem ez a legrosszabb, ami történhet, hiszen legalább kiváltanak belőlünk valamilyen érzést. Mennyivel rosszabb, ha valaki annyira érdektelennek tűnik, hogy unalmasnak tituláljuk.

Valószínűleg nem jó hír ez annak, akiről azt állítják, hogy megtalálták a világ legunalmasabb emberét. A tudósokat is nagyon foglalkoztatta ez a téma, több mint ötszáz embert kértek meg, hogy szedjék össze a legunalmasabb jellemzőket, elfoglaltságokat és szakmákat, majd rangsorolják azokat. Így sikerült összeszedniük, hogy kik is azok, akik igazán unalmasak, és mégis miért is gondoljuk így.

Az adatelemzés futott be első helyen az unalomrangadón, ezt követte a könyvelés, illetve a biztosítás és adózás. És mit tesz, aki unalmas? Inkább az a kérdés, hogy mit nem! Például nincsenek érdeklődési körei, emellett pedig sajnos egyáltalán nincsen humora, ezek után befutott a panaszkodás is, ugyanis mint kiderült, ezt is nagyon unalmasnak tartjuk.