Milyen szempontokat vesznek figyelembe a hazai településfejlesztés szakemberei?

Hazánkban az elmúlt néhány évben kapott igazán nagy lendületet a településfejlesztés annak hatására, hogy korábban nem tapasztalt mértékű uniós források álltak rendelkezésre. A pályázati források bőséges rendelkezésre állásának köszönhetően több városunk is jelentős átalakuláson ment keresztül, megújult. A fejlesztések fő ismérve, hogy az adott település társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból is fenntartható fejlődését segítették elő.

A fejlesztés mindig az adott településen érvényes településrendezési terv irányelveinek figyelembe vételével valósul meg. Ez a terv azért szükséges, mert ebben rögzíti az önkormányzat a település arculatát, jellegét, így meghatározzák, milyen legyen az épített környezet. 

A településfejlesztés egyik sikeres példája Nagykanizsa megyei jogú városunk. Ez a projekt azért is referencia értékű, mert egyrészt figyelembe veszi a fenntartható fejlődést, másrészt pedig illeszkedik város tágabb környezetének, Zala megyének fejlesztési koncepciójába is.