Szakmai alapokon nyugvó tervezés az élhetőbb városokért

Az urbanizáció tudománya hosszú múltra tekint vissza. A fogalom megalkotójának a 19. században élt katalán Ildefons Cerda mérnököt tartják, de mellette még hosszasan lehetne sorolni a szakma nagyhatású alakjait. A városfejlesztés tulajdonképpen a városi szövet (az épületek és építtetett terek együttese) új vagy megújult darabjának előállítását jelenti. A fejlesztések fő célja általában az, hogy egy esztétikus, jól kihasználható és egészséges fizikai közeget teremtsen a benne élők számára.

A nagyobb, összefüggő területekre kiterjedő fejlesztések komplex beavatkozásnak minősülnek a városi szövet meglévő anyagába, ennél fogva legtöbbször állami vagy önkormányzati kompetenciát igényelnek. 

Dr. Bajnai László, a téma hazai szakértője szerint a fenntartható fejlődést szem előtt tartó urbanizáció kihívásait kizárólag magasszintű hozzáértéssel és gyakorlati tapasztalatokkal lehet elérni. A nemzetközi együttműködéssel alapult Városfejlesztés Zrt. immár 26 éve kamatoztatja tudását szakmai és tudományos oldalról is a magyar városfejlesztési gyakorlatban.